Dunai Csilla

Pszichológus

Rólam

Megértés, elfogadás, változás.

Ezekkel a szavakkal foglalnám össze közös munkánk mérföldköveit. Az, hogy kinek mennyi időre van szüksége az egyes stádiumokban, az teljesen egyéni.

Fontosnak gondolom, hogy feltérképezzük és megismerjük magunkat a nehézségünk tükrében. Miért reagálunk egy-egy helyzetre úgy, ahogy? Miért ismétlődnek ezek a minták? A történet feltérképezése után általában ezek a helyzetek vagy reakciók érthetővé válnak, és amit megértünk, azt könnyebben el is tudjuk fogadni. A változás érdekében a megértésre alapozva különböző megoldási lehetőségeket járunk körbe és próbálunk ki, kiemelt figyelmet fordítva a cselekvésre és a gondolkodásbeli változásokra.

Munkám során többféle módszer eszköztárából szoktam meríteni, a relaxációs technikáktól, a tudatos jelenlét gyakorlatain át, a gondolati átkeretezéssel foglalkozó gyakorlatokig.

Pszichológusi diplomámat 2023 januárjában szereztem meg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, Tanácsadás és Iskolapszichológia specializáción, azóta egy budapesti műszaki technikum iskolapszichológusaként dolgozom, ahol középiskolás diákokkal foglalkozom. 

A Ginkgo Pszichológiai Műhelyben 2024 júliusától vállalok felnőtt és serdülő klienseket.